karácsonyi pajor tamás interjú jézusról, németh sándorról és a szentlélek füstbe mártott templomáról
péppé nem tudott senkit verni a dixi, ahhoz mindig túl részeg volt, de tényleg folyamatosan kereste a bajt. elviselhetetlen fasz volt, isten nyugosztalja. egyszer én is pofozkodtam vele a tilos az á-ban. meg dolgoztunk is együtt, súgtam neki a rocktérítőben, mert más szövegét képtelen volt megtanulni.
mikor még olyan kicsi voltam, h ha el akartam menni este szórakozni, akkor azt kellett hazudni a szüleimnek, h valamelyik barátnőmnél alszom, szóval akkoriban az a városi legenda járta, h nem szabad, h a dixi észrevegye, h ránéztél, mert akkor odajön, és péppé ver, mindegy neki, h fiú vagy-e vagy lány. az nem volt igaz, ugye pnxntdd?
Az igazán vad korszak 18 éves korom körül kezdődött, 1980 körül, amikor megismerkedtem azzal a társasággal, akik később a Fiatal Művészek Klubjának a kemény magját alkották: Pauer Henrik, Dixi. Az első három évben kendert használtunk és alkoholt, illetve alkalomszerűen, amikor éppen volt, speedet, LSD-t, de ragasztóztunk is. Aztán bejöttek a képbe az ópiátszármazékok is. Nyaranként, amikor szezonja volt a metszett máknak, akkor intravénásan lőttünk, egyébként meg folyamatosan mákteáztunk. Reggeltől estig, estétől reggelig ebben az állapotban voltunk. Amikor nem, akkor pedig azon gondolkoztunk, hogy kerülhetünk ebbe az állapotba.
Dodi húgával mi van, legutóbb egy bodybuilderrel láttam együtt futni?
(Source: enk1du)