Nov 08 2011
∞
az eva megszüntetése miatt kiakadó magyarhírlap volt már? :D
Persze dramatizálni sem kéne a helyzetet, csakhogy a magyar gazdaság éppen leépülőben van. A 430 forintos, mellesleg állami támogatással felturbózott gázolajárat vagy éppen a 310-es eurót már nem tudják kitermelni a szavak szintjén „fókuszban” lévő hazai kis- és közepes vállalkozások. Ha pedig 2012-ben beüt a recesszió, erre pedig van esély, hiszen már újabb tízéves gazdasági visszaeséssel számolnak Nyugaton, aligha keletkezik többletbevétele az eva megszüntetéséből a büdzsének.
Ráadásul a kormány elveszít – minimum – 110 ezer szavazót is.úgyfest sikerült felkúrni a széles gábort :D
Perszehogy, hiszen most veheti fel állásba az újságírókat, ami sokkal drágább, ahogy Jakab Andor is megmondta.